A Bolognai Egyetem versenycsapata, az Unibo Motorsport egy több, mint 300 főt számláló multidiszciplináris közösség. Az egyetemen szerzett elméleti tudást a csapaton belül elsajátított gyakorlati tapasztalatokkal ötvözzük, és évről évre Európa legrangosabb versenypályáin mérkőzünk meg a világ különböző tájairól érkező hallgatói csapatokkal.
Az idei szezon különösen sikeresnek bizonyult, amit a nyári versenyeken elért kiemelkedő eredményeink is igazolnak. Ezeken az eseményeken a júniusban bemutatott, elektromos meghajtású Athena járművünkkel álltunk rajthoz. Júliusban az Athena részt vett kategóriája egyik legrangosabb megmérettetésén, a spielbergi Red Bull Ringen megrendezett Formula Student Austria versenyen. Bár a szezonnyitó futamon néhány technikai kihívással kellett szembenéznünk, valamennyi statikus és dinamikus versenyszámot sikeresen teljesítettük, beleértve a legnagyobb kihívást jelentő 22 körös Endurance futamot is az utolsó napon.
Emellett részt vettünk a Formula Student Spain versenyen is, amelyet a Circuit de Catalunya-Barcelona pályán rendeztek meg. Ezen a versenyen problémák merültek fel a BMS passzív kiegyenlítő áramkörének néhány alkatrészével kapcsolatban. Annak érdekében, hogy rajthoz állhassunk a dinamikus versenyszámokban, ideiglenes megoldásként kénytelenek voltunk ezeket eltávolítani. Jelenleg pedig egy aktív cellakiegyenlítő rendszer integrálásán dolgozunk a BMS nyomtatott áramköri lapjára, amely jelentősen javítaná az akkumulátor állapotát. A technikai kihívások ellenére az Athena az összes dinamikus versenyszámban kiválóan szerepelt, és végül kategóriája összesített ranglistáján az első helyen végzett.
A szezon a Formula ATA versennyel zárult, amely szeptember 4. és 8. között a Varano de’ Melegari versenypályán került megrendezésre. Ezen az eseményen mindkét járművünkkel megmérettettük magunkat. A belsőégésű motorral működő Genesi, amelyet a következő szezonra hibriddé alakítunk át, a 3-as osztályban indult. Ezzel kizárólag statikus eseményeken vettünk részt, például a Tervezés, Költségvetés és Üzleti Terv bemutatása, melyek során első helyezést értünk el.
Az Unibo Motorsport rendkívül büszke az idei szezonban elért eredményekre. Fő célkitűzésünk az autó megépítése, valamint teljesítményének és megbízhatóságának növelése volt. A kemény, áldozatos munkánk eredményeként pedig mindezt sikeresen megvalósítottuk, és így még nagyobb elszántsággal tekintünk a következő szezon kihívásai elé.
További információkért látogasson el az Unibo Motorsport weboldalára.
A csapat által írt eredeti, angol nyelvű blogbejegyzés az Eurocircuits.com oldalán olvasható ide kattintva.